2440 Százhalombatta, Kodály Zoltán sétány 22-24. Tel.: 06-23/359-800, 06-70/317-2347 Adószám: 19183172-1-13, Bankszámlaszám: 11742135-20081359

Szülősegítő program


A sajátos nevelési igényű gyermekeket nevelő szülők számára szülőcsoportot indított 2014. 01.16.-án a Szülők Fóruma Egyesület, mely a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. által meghirdetett és megnyert pályázatból valósult meg. A helyszínt az Egyesület biztosította 10 alkalommal, ahol sajátos nevelési igényű gyermekek speciális fejlesztése folyik. Az alkalmak alatt igény esetén a gyermekfelügyeletet is biztosítottuk, melyet önkéntes munkában a gyerekek gyógypedagógusa vállalt el.
Az Egyesület közvetlenül a gyermekeket fejleszti, de fontosnak tartja a szülők támogatását is, ezért szervezett számukra újból egy szülőcsoportot, melynek célja mentálhigiénés segítségnyújtás, önfejlesztési és önismereti módszerek átadása, sorstársi közösségfejlesztés és együttműködések ösztönzése, de elsődlegesen a szülők igényeire kívánt reagálni. További célunk a kezdetek óta a szülőcsoport hosszú távú fennmaradása és esetleg önsegítő csoporttá történő átalakulása.
A csoportvezetés mentálhigiénés szakember vezetésével, rogersi szemlélettel folyt elfogadó, toleráns, bizalmi légkörben, ahol az évek óta a gyermekük fizikai és pszichés fejlesztéséért küzdő szülők végre magukkal foglalkozhattak, az ő saját érzelmeik, élményeik, gondolataik és igényeik kerülhettek a középpontba.
Minden alkalommal más-más szempontok szerint történtek a beszélgetések, figyelve arra, hogy mindenki kibeszélhesse magát és egy-egy témáról való beszélgetés közben előjöttek más, őket bántó helyzetek is.
Aki nem került még olyan helyzetbe, hogy megváltozott fejlődésmenetűen, esetleg sérülten születik a babája, az talán el sem tudja képzelni, milyen trauma ez egy szülő számára, mennyire borítja fel a szülők életét ez a helyzet. Nem tudják, kezdetben milyen kétségbeesést élhetnek át, amíg meg nem látják, hogy az ő gyerekük is fejleszthető, ezért pedig mennyi időt, pénzt és energiát fordítanak a gyerekükre. Eközben azonban magukra semmi idejük nem marad, az őket bántó problémák háttérbe szorulnak, melyek csak halmozódnak az idő során. Viszont egy ilyen sorstársi közösség lehetőséget ad a szülők lelkének gondozására, ahol mindenki tudja, mit élnek át a többiek, min mennek keresztül, milyen félelmeik, aggodalmaik vannak. Meg tudják osztani egymással tapasztalataikat és ötleteiket, ezzel segítve egymást a mindennapi helyzetekben, hiszen különböző nézőpontokat, értékeket képviselnek, így egy adott problémát többféle nézőpontból közelítenek meg, és ez  az adott problémára több megoldási kulcsot is adhat. De ez lelkileg is erőt adhat, ahogyan látják, ki hogyan birkózik meg a problémákkal. Emellett erősíthetik egymásban, hogy bár máshogy tervezték életüket és bár még sok extra teendő jár a gyerekükkel, de így is lehet teljes életet élni.
 
A szülőcsoport első alkalmain főleg annak az élménye volt megfigyelhető, milyen jól esik az anyukáknak hozzájuk hasonló helyzetben lévőkkel beszélgetni, velük osztani meg a gondolataikat, élményeiket, hiszen mindenki tudta, érezte, min megy át a másik, nem kellett magyarázni. Érezték azt is, hogy nincsenek egyedül, és bátorítóan hatott rájuk a megtapasztalás, hogy mások is küzdenek hasonló problémákkal.
De az is többször kimondódott, hogy már önmagában már az is mekkora élmény, hogy szülőcsoportban róla volt szó, magára figyelhetett, amit a mindennapokban nem tud megtenni. A munka, a háztartás és a gyerekeikkel járó plusz odafigyelés mellett már nem jut idő magukra. A csoportban azonban az ő élményeik, érzéseik kerültek a kö
Szivesen mesélt mindenki, de az igazi mély érzéseket, fájdalmakat csak fokozatosan tudták egyre jobban kimondani, hiszen kimondódott valaki részéről, hogy bizalmatlan. Annyi megjegyzést, támadást kapott már az életében, hogy bizalmatlanságot szült benne. Így a nagy megnyílások alkalomról alkalomra alakultak ki.
 
Az alkalmak során a mindennapos élmények megosztása mellett ránéztek a belső és a külső erőforrásaikra is, ami azért fontos, hogy tudatosuljon bennük, mi az, ami segíthet nekik nehéz helyzetekben. Pl. mi az a tulajdonságuk, megküzdési technikájuk, amikkel megoldanak problémákat, mi ad nekik erőt, ami nehéz napokon segít, hogy oldják a stresszüket. De azt is fontos látniuk, kikre támaszkodhatnak, amikor segítségre van szükségük.
 
Ránéztek az örömeikre, ami tölti őket a mindennapokban, de a félelmeikre is, amiről alaposan beszélhettek, és amelyben együttérzést, támogatást és bíztatást kaptak a többiektől.
Beszéltek a szülésük előtti vágyaikról, élettervükről és arról, az hogyan változott meg a sajátos igényű gyerekük megjöttével, és ez a változás mit okozott bennük, esetleg hat-e a jelen érzéseikre.
Volt olyan igény, hogy jobban szeretné az anyuka megérteni a gyerekét, gyermekének jelzéseit, ennek érdekében szituációs játékban helyezkedett bele a gyereke helyzetébe, szerepébe, ami sokat segített az anyának átéreznie, milyen lehet a gyerekének és így talán másképpen próbál közelíteni, értelmezni ezentúl gyermeke jelzéseit.
De a lelki megosztások és támogatások mellett megosztották az anyák a gyakorlati, praktikus ötleteiket a mindennapi helyzetek megoldásához és szakembereket is ajánlottak egymásnak.
 
Egyesületünk céljai és törekvései túlmutatnak a gyermekek fejlesztésén, szeretnénk, ha a szülők lelki egyensúlyának támogatásával a gyermekek és a családok is harmonikusan működjenek. E nehéz élethelyzetben csak egy önismerettel rendelkező, önmagát és gyermeke másságát elfogadó szülő képes helytállni élete különböző területein.
Ehhez biztosítunk a csoport lezajlása után is helyet és lehetőséget a szülőknek havonta egy alkalommal, melyhez újabb szülők is csatlakozhatnak.

----------------

Korábbi szülőcsoportról visszajelzések:

„Szóval nekem hiányozni fog a szülősegítő. :-( :-) Nagyon jól éreztem magam és igen sokat kaptam tőle.”

Akár ezzel a két mondattal is össze lehetne foglalni a  Szülők Fóruma Egyesület szülősegítő programját, hiszen a legfontosabb célt ez volt: a sajátos nevelésű igényű gyermekek szüleinek lelki támogatása, a sérülések feldolgozásának segítése.

A tanulságok egyértelműek: nem szabad a sérült gyermekeket nevelő szülőket magukra hagyni, hiszen  saját érzésük szerint egymás mellett, ám a többi embertől elszigetelten  élnek, úgy érezve, hogy a problémájukkal magukra maradtak. Egy kis odafigyeléssel és szakmaisággal ezt a magányosságot és kellemetlen életérzést orvosolni lehet.
Az alábbi sorokban a programban résztvevő édesanya írja le érzéseit és véleményét, külön köszönöm Neki,hogy a  feltett kérdéseken kívül leírta élményeit, tapasztalatait is!

A programról:

Eredetileg azt hittem, hogy majd jön a két pszichológus a szakmával és elmondja a tutit, de elég gyorsan rájöttem, hogy ez nem erről szól. Voltak témák és beszélgettünk azzal kapcsolatban, mindenki elmondta a maga életéből, amit megosztani gondolt másokkal. És gyakorlatilag végig beszélgettük a 8 alkalmat. A beszélgetésekre egyébként is szokott lenni néhány perc, amikor a gyerekeket az oviba visszük vagy onnan elhozzuk, de az más, ott mindig mindenki siet és a ott vannak a kicsik is. Itt csak magunk voltunk és rendesen volt idő arra, hogy elmondjam a mondókámat. És nem csak én, mindenki. Számomra külön öröm volt, hogy Attila is ott volt, mert eleinte még annyit dolgozott, hogy ez az egy óra volt a héten összesen, amit együtt sikerült vele "kettesben" tölteni. Aztán mi már odáig jutottunk, hogy leültünk a konyhaasztalhoz és elmondtam, hogy ennél akkor sem lehetnék jobban egyedül, ha elválnánk. No, itt fordultak meg a dolgok, mert ő egyszer csak elkezdett küzdeni értünk, kettőnkért. A helyzet azóta igen sokat javult, és már olyan is van, hogy 3-4 este nem dolgozik, viszont újra van ideje Csabival játszani és rám is figyelni. És nem utolsó sorban, magára is figyel már. Én biztos vagyok benne, hogy ahhoz, hogy mertünk ennyire nyíltan beszélni otthon a problémáinkról, hozzájárult, hogy szombatonként lassanként szembenéztünk azzal, hogy vannak problémák, és végiggondoltunk olyan dolgokat, amelyeket egyébként a szőnyeg alá söpörtünk.
Igenis nagyon sokat kaptam ettől a 8 alkalomtól, a részt vevőktől. Ahogy hallgattam másokat, szép lassan rájöttem, hogy másoknak is vannak problémáik, hogy mások is meg tudják őket oldani és tudják valahogy kezelni a maguk helyzetét. Mi sem vagyunk kevesebbek náluk, és ha nekik megy, nekünk is mehet. És ment is. :-) Örülök, hogy volt egy ilyen lehetőség, ahol szembesülhettem mindezzel és büszke vagyok magunkra, hogy kitartottunk és most erősebb a kapcsolatunk, mint a Csabi születése óta bármikor. :-)

Az első alkalommal volt egy kérdés:  mit várunk. Én azt vártam, hogy hallok valamit, egy mondatot, vagy egy esettörténetet, bármit, ami megfog és segít, hogy tovább tudjak lendülni egy holtpontról. Az volt a legmeglepőbb, hogy ezt már az első alkalommal megkaptam, ám el kellett telnie még 2-3 alkalomnak, mire el is hittem, hogy ilyen egyszerű a megoldás és csak az én fejemben lévő dolgokon múlik, hogy képes vagyok-e, tudok-e vagy akarok-e tovább lendülni arról a holtpontról. Aztán egyszer csak összeszedtem minden bátorságomat, kitettem minden kártyámat az asztalra és nagyon mély érzelmekkel teli, hosszú beszélgetés vette kezdetét. Az eredmény pedig kézzel fogható lett, és én nagyon hálás vagyok, amiért megkaptam ezt az egy dolgot, ami nekem sokat segített. Nem titok, mi volt az: nem vagyok egyedül. Amit nehezebben értettem meg: hogy csak akkor vagyok egyedül, ha én akarok egyedül lenni. Ha képes vagyok elhinni, hogy nem vagyok egyedül, hogy nem kell egyedül lennem, akkor mindig lesznek körülöttem olyanok, akiknek fontos vagyok. És csak rajtam múlik, hogy mit veszek észre a "külvilágból", vagy hogy mennyire szigetelődöm el.


- Miért volt számotokra fontos a szülősegítő csoport?

Azért, mert rávilágított arra, hogy nem elég struccot játszani. Ha homokba dugom a fejem, ha nem veszek tudomást a problémákról, azok attól még ott vannak és csak gyűlnek, de egyszer ki kell adni őket magunkból, mert különben robbanás lesz a vége és az senkinek sem jó. Ki kell beszélni magunkból, meg kell hallgatni a másikat és biztos, hogy megtaláljuk a megoldást. Régen az egyetemen volt egy szlogen: "Két ember mindig ér egy egészet." Ketten együtt biztosan meg tudunk oldani mindent, nem kell egyedül lenni. Csak ez az évek során valahogy elfelejtődött. Vagyis a lényeg: a problémákkal merni kell szembe nézni, akkor megoldódnak. Nem szabad, hogy a félelem megbénítson minket.

- Milyen elvárással érkeztetek a foglalkozásra?
Én azt vártam, hogy hallok valamit, ami majd tovább visz. Amikor meghallottam, tulajdonképp el sem hittem, hogy mindvégig tudtam legbelül. Elég sok idő eltelt, mire rájöttem, hogy azért nem vettem észre, mert nem akartam, hogy a megoldás az én fejemben keresendő és a félelmeim tartanak vissza a megoldástól.

- Hogyan alakultak ezek az elvárások a program során?
Ahogy hallgattam másokat, úgy jöttem rá, hogy nem mástól kell várnom a sült galambot, hanem nekem kell magamba néznem, eldönteni, mi a fontos, mit fogok érte tenni és nem félni annak meglépésétől. Amint eldöntöttem, hogy mit fogok tenni és miért, megtaláltam a motivációt is, magabiztosabb lettem és láttam a célt magam előtt. És így könnyebb volt összeszedni a bátorságomat és végig is csinálni, amit kellett.

- Esetleg történt-e valami változás az emberi kapcsolataidban? 
Óriási dolog. Észre sem vettem korábban, hogy mennyire nem volt önbizalmam és mennyire bevállaltam mindenfélét, hogy kicsit hasznosnak érezzem magam. Azt hittem, ezzel majd kapok annyi pluszt, ami segít nekem a felszínen maradni. Aztán ahogy telt az idő, úgy süllyedtem, mert a saját gondolataimat nem az változtatja meg pozitív irányba, ha túlvállalom magam. Merthogy ez történt. Vannak ígéretek, amiket tán egy évvel ezelőtt is van már, hogy tettem, és nem felejtettem el, csak épp időm nincs a megvalósításra. És ez nem épp önbizalom emelő dolog, inkább lelkifurdalással párosul. Mára megtanultam nemet mondani, és fokozatosan dolgozom le a restanciámat. Semmi nem marad ki, csak tudomásul vettem, hogy minden időbe kerül. Magamra is van már időm - ha nem lenne, akkor is szakítok és azzal foglalkozom, ami örömet okoz, ami feltölt - a kötelesség, a teendő, az ígéret várhat minden nap egy fél órát. És mióta így állok a dolgokhoz, amik körül vesznek és saját magamhoz is, azóta a környezetem is másképp áll hozzám. És nekem tetszik ez a változás. Nem kell mindig sokat adnom ahhoz, hogy egy kicsit kapjak. Van, hogy egy kicsire is kapok és ezt élvezem.

- A Te érzésed és megítélésed szerint történt-e bármilyen pozitív változás a közérzetedben?
Egyértelműen. De ez is "csak" az után, hogy rájöttem, hogy a kulcs én magam vagyok: a gondolataim, a pesszimista vagy optimista mivoltom, voltaképp az én döntésem, hogy képes vagyok-e mosolyogni vagy csak visszamosolygok másokra - vagy adott esetben észre sem veszem, hogy rám mosolyognak. Most én vagyok az, aki mosolyog, mert jó dolog, ha sokat süt a nap. Nem csak kint, hanem belül a lelkemben, a gondolataimban is.

- Le tudtad zárni magadban a csoportfoglalkozásokat, vagy úgy érzed, jó lenne, ha valamilyen módon folytatódna?
Lezártuk, de jó lenne még találkozgatni. Tényleg sokat kaptam. A végén volt egy záró kör, tán ez nem titok: ki mit kapott, ki mit kíván a másiknak. Nagyon meglepődtem, mennyi kedves szót kaptam és életemben először nem éreztem üresnek ezeket a szavakat (a mennyiségük miatt korábban annak tűnt volna). Egyik-másik nagyon célba talált és volt, amire eleredtek a könnyeim. Nekem nagy hibám, hogy olyan erős az érzelmi kontroll, hogy nem igazán tudok sírni. No itt ezzel nem volt gond, megszólalni is alig tudtam. :-)
Nagyon hasznos volt a szeparált helyszín, hogy mindenki ismerte a helyet, mégis más, mint ahol folyamatosan mozgunk vagy hosszabb időt töltünk. A rendszeresség is hasznára vált az alkalmaknak, biztonságot adott és már vártam, hogy mikor jön a következő ilyen szombat délelőtt. Most szomorú vagyok, hogy nem lesz több ilyen rendszeres dolog, de nyitva hagytuk, hogy még találkozhatunk valahol, valamikor, és beszélgethetünk, mert jó volt együtt tölteni ennyi időt. Együtt, a gyerekek és a család nélkül. :-)

Köszönet

Köszönet mindazoknak,
akik jövedelemadójuk
1%-át egyesületünk
javára ajánlja fel.
        adószámunk:
    19183172-1-13

Partnereink