A korai fejlesztésről
Az idegrendszer sajátossága miatt az élet első 5 évében adott szakszerű segítség kiemelkedő jelentőséggel bír a születés körül (méhen belül, születés közben vagy utána) sérülést szenvedett gyermekek életminőségének kialakításában. Amerikai kutatások szerint többszörösen megtérül az erre a területre költött pénzösszeg, ugyanis az időben rehabilitált, teljes értékű emberek nem szorulnak segélyre, így nem csak az egyén, hanem a társadalom számára is rendkívül fontos e gyakorlati tudomány ág.
A korai fejlesztésbe beletartozik a gyermek minden funkciójának fejlesztése: mozgás, beszéd, értelem, szociabilitás, kommunikáció, stb.
A fejlesztendő területek közötti rangsort szakember team összehangolt döntése határozza meg, és kíséri figyelemmel. A fejlesztést így végezheti mozgásterapeuta, gyógypedagógus, konduktor, illetve a szakemberek közös fejlesztési tervet is készíthetnek.
A korai fejlesztés eredményessége a szülővel való partnerkapcsolat kialakításától nagymértékben függ. A szülők probléma feldolgozását több esetben pszichológus szakember segítségével segítjük meg, hiszen a szülő zaklatottságát és frusztráltságát a gyermekek az esetek nagy részében átveszik.
A Szülők Fóruma Egyesület évente 2800 korai fejlesztő órát, gyermekenként átlagosan heti 2 foglalkozást biztosít
Az alábbi szakemberek állnak rendelkezésre:
- gyógypedagógus
- DSGM szakgyógytornász
- konduktor (2 fő)
- mentálhigiénés szakember.
Köszönet
akik jövedelemadójuk
1%-át egyesületünk
javára ajánlja fel.
19183172-1-13
Támogató partnereink




